
Kiss Károly programja
Öt éve vagyok Nagymaros város önkormányzati képviselője. Ebben az időben közelről láthattam, milyen hibák akadályozzák a város fejlődését. Túl sok erőforrást vesz igénybe a napi működés biztosítása, túl sok feszültséget eredményez a fontos ügyekben való döntés vagy cselekvés halogatása, és semmilyen érdemi előrelépés nem volt lehetséges a város jövőképe, a fejlődést megalapozó koncepció nélkül. Azt is látom, milyen megoldásokkal lehetne ezeket kiküszöbölni.
A magyar önkormányzatiság, az önkormányzatok szerepe az utóbbi 10 évben gyökeresen megváltozott, és ez a folyamat vélhetően folytatódni fog a következő években. Programom figyelembe veszi ezt, a jelenleg hatályos törvényeket és városi rendeleteket, valamint az önkormányzat valós anyagi helyzetét és lehetőségeit.
Egy megvalósítható, megalapozott program.
Ehhez azonban egy jó képviselő-testület és a nagymarosi polgárok aktív részvétele is kell. Nagymaros polgárai közt sok különbözőség van, de van egy közös bennünk mindnyájunkban. A célunk ugyanaz, egy jobb, szebb várost építeni magunknak, gyerekeinknek, unokáinknak.
Noha nem polgármesterként, hanem képviselőként tevékenykedem, úgy vélem, programom a jelenlegi városvezetés számára is hasznos lehet. Természetes, hogy bármely elemének megvalósulását támogatom, függetlenül attól, azt ki terjeszti elő. A városvezetés és a polgárok is számíthatnak rám.
5
Cél, hogy a következő 5 évben Nagymaros Város a jelenleginél több bevétellel rendelkezzen, anyagi és tárgyi erőforrásait pedig igazságosan és okosan használja fel. Legyen saját forrás fejlesztésekre!
10
A program első sikeres öt éve után a következő öt évben sokkal több fejlesztés volna megvalósítható. 10 év alatt Nagymaros egy prosperáló, a vendégek számára vonzó, és a polgárok számára is élhető várossá válhat.
25
Vízióm, hogy Nagymaroson a fenntartható fejlődés, - turizmus és a természettel való összhang nem csak jól hangzó marketingszöveg lesz, hanem egy XXI. századi mintaváros alapja.
Köznevelés, közoktatás, gyermekjogok
Óvoda
A leendő városvezetés feladata, hogy anyagi és szakmai ösztönzőkkel támogassa az óvodapedagógusok motiváltságát, magas színvonalú szakmai munkáját. Ennek mérését és differenciált jutalmazását készíti elő a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény is, ami világosan rögzíti, hogy mindez a fenntartó anyagi lehetőségeihez mérten történhet. A törvénnyel összhangban célom, hogy az óvodapedagógusok jutalmazási rendszerét a mindenkori óvodavezetővel együttműködve megalkossuk. Ebben, a törvényben rögzítetteken felül kereset-kiegészítéssel járó szempont lehet, ha az óvodapedagógus munkaközösség-vezető, tehetséggondozó műhelyt tart, szakmai előadást tart, szakmai kiadványban cikke jelenik meg, gyermekvédelmi felelős, vagy ha speciális nevelési igényű gyermek jár a csoportjába.
Az óvodák területi megosztás mellett különböző profilú telephelyek volnának, tehát mindegyikben más-más gyermeki tevékenység volna kiemelt, s a szülők ez alapján választhatnának először telephelyet, s csak utána vennénk figyelembe a fennmaradt férőhelyek betöltését.
Fontosnak tartom, hogy nagyszabású eszközbeszerzéssel új pedagógiai módszereket honosítsunk meg a nagymarosi óvodákban, amelyek használatában a pedagógusokat továbbképzéssel is támogatjuk.
A helyi családtámogatás egy fontos eleme lehet az állandó óvodai és bölcsődei szolgáltatás, ezért biztosítanám a folyamatos ügyeletet, az iskolai szünetek ideje alatt is.
A Dózsa György úti óvodában szükséges egy második vizesblokk kialakítása, a Magyar utcában pedig egy átfogó felújítás.
Iskola
Bár az iskola nem önkormányzati fenntartásban működik, nagymarosi gyermekek járnak oda és Nagymaros Város tulajdonában álló épületekben zajlik az oktatás. Ezért fontos, hogy az iskolai oktatást is támogassa a városvezetés.
A saját tulajdonú épületek felújítására, állagmegóvására költenie kell az önkormányzatnak. Az óvodához hasonló pedagógiai ösztönzőket egy átfogó napközi-programmal lehetne elérni, a nyugati és északi iskolákban rendszeres „after school” tevékenységek mintájára, melynek része a szaktárgyi kiegészítő foglalkozás, a tehetséggondozás, a pályaorientációs foglalkozások, a sport és a művészeti önmegvalósítás is.
A programom bevételnövelő elemeinek megvalósítása esetén könnyen vállalható egy iskolakezdési támogatás is, 10000 Ft/gyermek mértékben.
Gyermeknek lenni a városban
A gyerekek nem csak a köznevelési intézményekben töltik idejüket. Fontos, hogy a város saját épületei, közterei, rendezvényei, szolgáltatásai mind figyelembe vegyék a gyermekek alapvető igényeit, a gyermekek által elérhetőséget, a játékosságot.
Ezen kívül, fontos, hogy a gyerekek véleményét is halljuk és figyelembe vegyük akkor, amikor a város jövőjéről döntünk - hiszen a gyerekek lesznek döntéseink eredményének vagy következményeinek élvezői.

Kultúra
A város érdekeit és múltját tekintve, Nagymaroson három célt figyelembe véve kell a kulturális életet megszervezni. Egyrészt, a közművelődés és a támogatott rendezvények fontos feladata múltunk, szokásaink, hagyományaink ápolása. Másrészt, az egykor a művésztelepnek is teret adó város sikerrel lehet ismét egy új művészkör kedvelt alkotótere. Végül pedig, a turisztikai célokat és a kulturális sokszínűséget figyelembe véve, szórakoztató eseményekre is igény van a városban.
Azt látom, hogy azok a települések, ahol ezen eltérő, de egymással mégis összefüggésben álló célok sikeresen megvalósulnak, sok esetben egy önálló nonprofit Kft. a szervezője a kulturális életnek és a város turisztikai marketingjének. Bár Nagymaroson nincs jó tapasztalat a saját tulajdonú kft-kről, ez a működési forma biztosíthatja a legnagyobb önállóságot és mozgásteret a feladattal megbízott kultúraszervező stábnak.
A sikerhez szemléletváltás is kell: nem lehet minden kulturális program ingyenesen látogatható, mert a kultúrára nem csak a városnak, hanem a művelődő polgároknak is pénzt kell szánni.
Szociális ügyek
Ahhoz, hogy a polgárok krízishelyzeteiben a város és a városban működő intézmények hatékonyan tudjanak segíteni, a különböző szereplők között rendszeres egyeztetésre van szükség. A polgárokat naprakész információval kell ellátni arról, hogy pontosan milyen élethelyzetben kihez érdemes fordulni. Emellett a testületnek mindenképpen újra humánügyi bizottságot kell létrehozni.

Nyilvánosság, átláthatóság
A tartalomfogyasztási szokások megváltoztak, mai világunkban az információszerzés egészen másképpen valósul meg, mint korábban. Ezért fontos, hogy közügyeinkről új módon, új csatornákon tájékoztassunk és beszélgessünk.
A testületi munkát, az üléseket magas minőségben, élőben közvetíteni kell a közösségi média felületeken, és garantálni kell későbbi visszanézésüket is. Csak a videós beszámolóval lehet igazán jól bemutatni a testületi tagok érvelését, a különböző álláspontokat.
Fontos, hogy a testületi ülésekről tartalmas és pontos jegyzőkönyvek készüljenek.
Ha valódi szakmai munkát szeretnénk, szükség lesz egy önálló humánügyi és kulturális bizottságra, a pénzügyi és városfejlesztési mellett.
A városnak új honlapra van szüksége, amely könnyen kezelhető, és amin az előterjesztések, határozatok, rendeletek, jegyzőkönyvek és hírek is pontosan jelennek meg. Emellett a városnak jelen kell lennie a különböző közösségi média felületeken, hogy minél több polgárát elérje.
Újra kell gondolni a városi újság tartalmát, működését.
Rendszeres alkalmak kellenek arra, hogy a fontos ügyekben a polgárok is elmondhassák véleményüket és meghallgassák egymást. A közmeghallgatások és lakossági fórumok mellett közösségi tervezésre használható online fórumom készen áll arra, hogy használatba vegyük. Szeretnék továbbá kerekasztal beszélgetéseket is szervezni különböző társadalmi csoportok képviselőivel, vállalkozókkal, szakemberekkel.
A polgármesternek olyan időpontban kell fogadóórát tartania, amikor a polgárok könnyen részt tudnak venni azon. Ezért megválasztásom esetén 17:00-kor kezdődő fogadóórán szeretném meghallgatni a hozzám bizalommal fordulókat.
Terveim költsége felelős gazdálkodással és hatékony működéssel biztosítható.
Azonban látni kell, hogy csak akkor tudjuk közös értékeinket megőrizni, fejleszteni, közintézményeinket magas színvonalon fenntartani, ha a lehetőségekhez képest minél több saját bevétele van a városnak. Városunk adóbevételek, felelős közterület- és ingatlan-hasznosítás nélkül 1 éven belül csődbe menne.
Gazdaság, pénzügyek
Helyi adók
A 2024-es helyi önkormányzati választások kampányában, a polgármesterjelöltek között egyedüliként, a helyi adók megemelésével kampányoltam. A többiek vagy nem beszéltek erről, vagy ködösen fogalmaztak, vagy csak bizonyos adónemekben emeltek volna.
A megválasztott Petrovics László programjában például ez szerepelt: "ingatlan- és telekregiszterek pontosítása, pontosabb adókivetés, hatékonyabb adóbeszedés; viszonylag magas adókerülések (ingatlanok, idegenforgalom) csökkentésére intézkedések; adókintlevőségek csökkentésére intézkedések"
Az adóemelés szükségessége mindenki számára egyértelmű volt, aki követte a város pénzügyi helyzetét. Aki ezt a kampányban tagadta, az véleményem szerint politikai haszonszerzés miatt tette.
A testület munkába lépése után azonnal megemelte a helyi építményadót, 80%-kal a lakóingatlanokét, 300%-kal a vállalkozásokét. Magam is megszavaztam. Ez még mindig csak 20 éve megállapított adómérték, kumulatív inflációval korrigálva.
Az emelés kell, de ez önmagában még nem adóreform, csak számok. Az én választási programom sem kizárólag az emelésről szólt. Ahhoz, hogy a helyi adózás igazságos legyen, pontosabb adófelderítésre, az ingatlan paraméterei szerinti nagyobb differenciálásra és szociális szempontok mérlegelésére van szükség. Ahhoz pedig, hogy az adózás ne csak a település bevételszerző eszköze legyen, meg kell nevezni településrészeket és, hogy azokkal mi a célunk, valamint hozzá kell nyúlni a településrendezési eszközökhöz is.
A településspecifikus adók jogi megfelelőségének garantálása erkölcsi kötelesség volna. A motorcsónakokra vonatkozó települési adó mellett további helyi adó bevezetése is indokolt lehet.
Az önkormányzat vagyona
A Dunakanyar és a közepén Nagymaros az utóbbi évtizedben hatalmas átalakuláson ment keresztül, amire a város nem reagált érdemben. A turizmus dömpingje úgy éri településünket, hogy arra nem vagyunk érdemben felkészülve: több kiadással, mint haszonnal jár.
Ennek egyik oka, hogy ingatlanjainkat és közterületeinket nem használjuk felelősséggel és nem kérjük meg azok árát. Néhány ingatlant pedig évről évre fenntartunk és gondozunk, miközben tudható, hogy sosem fogja a város saját célra használni. Ezeket a nem használt ingatlanokat érdemes volna eladni.
A vállalkozási célra kedvezménnyel vagy ingyen bérelt ingatlanok szerződéseit fel kell mondani, az ilyen ingatlanok használati díját meg kell kérni, esetleg hasznosításukra pályázatot kell kiírni.
A közterület-használati rendelet módosítását immár másfél éve kérem a testülettől, saját javaslataimmal. Itt az idő, hogy a rendeletet módosítsa a városvezetés, és az abban foglaltakat be is tartassa úgy a vállalkozókkal, mint a lakosokkal.
Amennyiben nem találunk a többség számára elfogadható hasznosítást a Bethlen házra és a szálloda fejlesztési területre, az előbbit el kell adni, az utóbbit pedig le kell rombolni, s felparcellázva értékesíteni a területet. A Bethlen-ház éves hitel törlesztőrészlete több, mint 11 millió forint. Elhelyezkedése ugyanakkor nagyobb belvárosi projektek megvalósítását is lehetővé teszi.
A felelős ingatlangazdálkodással lehetséges, hogy olyan ingatlanokra költsünk többet, amikre szükségünk van. A lakhatási gondokat helyben is kötelességünk kezelni. Erősen problémás a szociális lakásaink állaga és tulajdonjogi helyzete - ezekre megoldást csak a felelős gazdálkodás jelent.
Infrastruktúra
A közvilágításra használt energia tekintélyes része megtakarítható volna egy több ütemben megvalósuló közvilágítás-korszerűsítéssel. A nagymarosi lámpákba magas hatásfokú, alacsony fogyasztású LED-ek szerelhetők, amiket fogyasztáscsökkentő programmal a késő éjjeli órákban még takarékosabban lehet üzemeltetni. Erre a beruházásra meglévő tervek állnak rendelkezésre, a beruházás költségét pedig részben az energia megtakarításból is fedezni lehet. Az elektromosáram-fogyasztáson másképpen is milliókat lehet spórolni, például a közintézményekre telepített napelemmel, vagy a rosszul kialakított hálózat átalakításán.
A jövő szélsőséges időjárása és a sűrűbb betelepülés miatt egyre több gondot fog okozni a csapadékvíz-elvezetés. Bizonyos részeken a csapadékvíz-elvezető csatorna szűk átmérője eleve ellehetetleníti az esővíz hatékony elvezetését. Szennyvízcsatorna-hálózatunk nem csak fejlesztendő, de bővítendő is.
Az önkormányzat saját cégei
Az önkormányzat két mostani cége, a Maros Kft. és a Mátyás Nkft. nincs jó helyzetben. A Maros Kft. felszámolás alatt áll, gyakorlatilag csődbe ment, aminek oka a tulajdonos folyamatos mulasztása, a szakszerűtlen ügyvezetés, és más szereplők gazdasági érdeke. Információ hiányában nem tudom megmondani, mi volna a legjobb megoldás a helyzet rendezésére, de azt tudom, hogy egy új városvezetés első feladatai között kell legyen, mert a jelenlegi helyzet több milliós veszteséggel jár éves szinten, és mert a tulajdonunkban álló telephelyet meg kell óvni.
A Mátyás étkezde működése és a kapott önkormányzati (tulajdonosi) támogatásainak visszafizetése normalizálódhat, ha a cég a közétkeztetés mellett kihasználja Nagymaroson páratlan kerthelyiségét, belterét, főzőkapacitását, tehát, ha vállalkozói szemlélettel működik a közétkeztetés biztosításán kívül. A közétkeztetés nyersanyagköltségében (ezt fizetik a szülők) nagyjából 10-15% megtakarítás érhető el a jó munkaerővel, a szükséges adagszámok pontosabb becslésével, és a sokak által javasolt svédasztal bevezetésével.
Mint azt a kultúra pontban megemlítem, véleményem szerint szükség volna egy új önkormányzati tulajdonú Kft-re, amely a helyi művelődést, rendezvényeket, turizmust szervezi.
Az önkormányzat társulásai, együttműködései
Nagymaros Város Önkormányzatának semmilyen társulásban nem kell részt vennie, ami számára előnytelen, vagy semmilyen érdemi előnnyel nem jár, függetlenül attól, hogy a társulás célja a térségfejlesztés, vagy valamilyen feladat ellátása. Ehelyett érdemes megvizsgálni, milyen (köz)feladatokban lehet együttműködni a térség más önkormányzataival, milyen társulások működnek már most is sikeresen.
Vannak olyan területek, például a közösségépítés, a közművelődés, a településtervezés, ahol az önkormányzatnak elsősorban a helyi polgárokkal és az általuk alapított egyesületekkel, alapítványokkal kellene szorosabbra fűznie az együttműködését. Ennek részeként érdemes volna megnövelni a civil támogatási alapot, valamint a kiemelt civil szervezetekkel külön szerződést kötni bizonyos feladatok ellátására (például a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel).
Általánosan igaz, hogy egy élhető város színvonalas közszolgáltatásaihoz kiemelten fontos a városunkban működő intézményekkel való szoros együttműködés. Ezek vezetőivel rendszeres egyeztetéseket szeretnék.
Hiszek abban, hogy a Dunakanyar településeivel élő együttműködés szükséges, és abban is, hogy már csak méretéből is adódóan, ennek központi szereplője Nagymaros kell legyen.
Turizmus
Nagymaros jelenleg elsősorban a fővároshoz közeli fekvése és a természetközelsége miatt kedvelt úticél. Nincs helyi attrakció, nincs kiemelkedő gasztronómia, csak a panoráma, a természet. Ez elsősorban a pihenni vágyókat, valamint az egy napra érkező vendégeket vonzza, valamint a csillagturizmusnak kedvez - tehát azoknak a vendégeknek, akik a Dunakanyart felfedezik és Nagymarosra térnek vissza megszállni.
Ezért van az, hogy jelenleg a turizmussal csak feladatunk és költségünk van, érdemi bevételünk pedig nincs. Véleményem szerint erre egyedül a kisléptékű attrakciók és programok, a modern online és érthető offline tájékoztatás, valamint az érkező tömeg koordinálása a megoldás. A kiemelt rendezvényeink esetében fontos, hogy azok minél több bevételt termeljenek.
Településünk kiemelt turisztikai célpont marad a jövőben is, efelől semmi kétség. Azonban arról, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel, nekünk, nagymarosi polgároknak kell döntenünk. E témában a következő városvezetés legnagyobb segítségére a közösségi tervezés lesz. Ez ebben a programban nem csak egy jól csengő kifejezés.
Természetvédelem
Az, hogy Nagymaros erdővel van körülvéve, nem megkönnyíti a természetvédelmet, hanem éppen, hogy még nagyobb felelősséget jelent számunkra. A szárazság, a köztereken és az erdőkben lévő növényzet szárazságtűrése és ellenállóképessége, az esővíz megtartása mind-mind fontos feladat.
A következő városvezetésnek kötelessége megalkotni egy zöldrendeletet, és a településközpont köz- és önkormányzati területeinek valamennyi fáját fakataszterbe venni. A fákat ápolni kell, valamint gondolva a hosszú növekedési időre, bizonyos területeken már most új növényeket kell ültetni.
Elutasítok minden olyan fejlesztést, ami jelentősen növekedő autóforgalommal, a természet pusztításával, zöldfelület-csökkenéssel jár.
Sport, egészségügy
Egészségügy, egészségmegőrzés, prevenció
A helyi egészségügyi ellátások állami kézben vannak, azonban a mi betegeinket látják el a mi ingatlanunkban. Ezért fontos, hogy az ingatlan állapotával és felszereltségével kényelmessé tegyük a gyógyulást a nagymarosi polgárok számára, és remek munkakörnyezetet teremtsünk a városunkban dolgozó orvosainknak.
Csapatsportok, versenysportok
Nagymaros egyéni és csapatsportokban is kiemelkedő tehetségeket tud felmutatni. Ezeket a tehetségeket kell a lehető legtöbb eszközzel támogatni. El kell ismerni a szép eredményeket elérő gyermek, ifjúsági és felnőtt sportolókat. Olyan sportolókat és sportcsapatokat kell támogatni, akik teljesítményükkel hozzájárulnak a sok évtizedes nagymarosi sportélet hírnevéhez.
Közlekedés
Közlekedés autóval, parkolás
Nagymaroson az utcák forgalmát és a parkolást, utcai autótárolást is szabályozni kell, különben élhetetlen és közlekedhetetlen lesz a város. A központ és a közeli utcák már így is zsúfoltak, a rajtuk közlekedés nehézkes. Ezért fontos, hogy ne ösztönözzük a belvárosban új parkoló létesítését, viszont a meglévő parkolóhelyek a parkolási övezetbe kerüljenek. Első lépésben a Magyar utca és a Rákóczi Ferenc utca templom és iskola közötti szakasza kerülhet a díjköteles övezetbe, később azonban a Király utca és más területek is. A parkolási övezetekben az 1 óra parkolás ingyenessé tehető.
A parkolók között szükség volna elektromos autó töltőoszlopokra is, amivel a zöld rendszámos járművek helyi használatát és egy új vendégkör megjelenését is támogatni lehet.
Mindezzel párhuzamosan az útburkolati javításokra (tekintettel arra, hogy kötelező önkormányzati feladat) pénzt kell fordítani. Fontos, hogy útfelújítás csak a vonatkozó rendeletek szerint épülhessen: földkábelezéssel, zöldfelületekkel. Szintén fontos, hogy járdáink akadálymentesek legyenek, a kereszteződések pedig beláthatók.
A már 2019 szeptemberében elkezdett, és azóta sem véghezvitt forgalmi rend felülvizsgálatot, táblaelhelyezést be kell fejezni és meg kell valósítani. Sokat segítene a közlekedésen a Fő útra merőleges utcák egyirányúsítása, bizonyos pontokon körforgalom kialakítása.
Közösségi közlekedésre ösztönzés
A városunkba érkező vendégek számára a MÁV remek lehetőséget kínál arra, hogy közösségi közlekedést használva, akár kerékpárral érkezzenek a városba. Ehhez az állami fejlesztéshez, szándékhoz kell csatlakoznunk azzal, hogy támogatjuk a vonattal és kerékpárral közlekedést, például kerékpártárolók és pihenőpontok kialakításával, az állomás rendezettségével. A kerékpáros közlekedésben a helyieket is lehet ösztönözni játékos programokkal (gamification), például a bringával munkába/óvodába/iskolába érkezőket.
Mindenkire szükség lesz ahhoz, hogy virágzó várost építsünk.